Hírek / Média

A jótékonysági vadászatból eredeztetett adomány új műtéti eljárást tesz lehetővé Zalaegerszegen

Tizenhatodik átadási helyszín a Zala megyei Szent Rafael Kórház gyermekosztálya volt. Rendkívűl megható volt azt hallani, hogy a jótékonysági vadászat adománya olyan új műtéti eljárást tesz lehetővé, amellyel a gyerekek gyógyulási ideje lényegesen rövidebb, fájdalmaik nagyságrendekkel kisebbek az eddigiekhez képest és a szövődmények kockázata is a nullához közelít.

Az adomány átadási ünnepségen a sajtó kérdésére Dr. med.habil Gasztonyi Beáta főigazgató óriási jelentőségűnek nevezte a vadásztársadalom azon hagyományát, amellyel a magyar egészségügy, ezen belül is gyermekkorházak, gyermekosztályok támogatását megvalósítják. Főigazgató asszony szavaihoz csatlakozva Dr. Buzogány Mária főorvos elmondta, hogy laparoszkópiás beavatkozásra eddig nem volt lehetőség.

Köszönetet mondtam a Zala megyei stratégiai partnerünknek a Zalaegerszegi Vadászegyesületnek ,hiszen nagyszerű és eredményes munkát végeztek, megköszöntem Bali Zoltán alpolgármester úrnak Zalaegerszeg városának támogatását és elismerésemet, köszönetemet és tiszteletemet kértem tolmácsolni a partnereinktől valamennyi zalai vadász részére.

Az adomány átadásról a zala megyei napilap írása az alábbi linken olvasható:
https://www.zaol.hu/.../laparoszkopias-eszkoz.../


További hírek

TV2 Mokka
Tisztelettel köszönjük a TV2 egész éves támogatását, köszönjük, hogy az általunk szervezett karitatí...

2025
OJV & MCH
Az Országos Jótékonysági Vadászat Közhasznú Nonprofit Kft és a Magyar Civil Háló együttműködési megá...

2025
A Hikmicro nagyvonalúsága rendkívüli!
A felajánlott nyeremény hőkamerát, az azóta megjelenő, legújabb, legkorszerűbb modellre cseréli, így...

2025
Veszprém vármegye- Vadászatok sorsolása
Mikor sorsolunk? Vadászat után, ott rögtön a helyszínen. (december 27.)...
Veszprém vármegye
2025
Természetfotózás, mint OJV alprogram!
Az egyik legkiválóbb természetfotós, Halmi Péter Pál szakmai vezetésével vehettek részt egy nagyszer...

2025
OJV logós vadászruhák!!!
Elérhető áron, kiváló minőségű vadászruhákat vásárolhatsz!...

2025

Kiemelt támogatóink:
További támogató partnereink: