Hírek / Média

A vadászat fellegvárának számító Zala megyébe is eljutott a vadászok adománya

A 16. ünnepélyes és sajtónyilvános adomány átadását rendezte meg az Országos Jótékonysági Vadászat Nonprofit Kft, a helyszín ezúttal a Szent Raffael Kórház volt Zalaegerszegen.

A zalai vadászok aktivitásának hála, közel 1.900.000.-Ft értékben nyílt lehetőség hiánypótló orvosi eszköz beszerzésére. Az adomány 1 db video laringoszkóp volt, amit már május óta használni tudnak a gyermekosztályon. Mint azt Dr. Gárdos László osztályvezető főorvos elmondta, életmentő eszközről van szó, amely rendkívül korszerű és mind az árát, mind a szükségességét tekintve nagyon jelentős.

A kórházat vezető Dr. Halász Gabriella főigazgató hálás a társadalmi felelősségvállalásért és büszke arra, hogy az általa vezetett intézményt méltónak ítélték az adományra.

A sajtótájékoztatón részt vett Zalaegerszeg alpolgármestere, Bali Zoltán is, aki megköszönte az OJV Nonprofit Kft-nek, hogy a korábbról ismert megyei léptékű jótékonysági vadászatot országos eseménnyé fejlesztette. Egyidejűleg az önkormányzat támogatásáról és együttműködéséről biztosította a Nonprofit szervezetet annak érdekében, hogy a 2020. évi jótékonysági vadászat Zala megyei eseménye tovább fejlődhessen.

Az adományozó okirat átadásakor Fejes László megköszönte a Zalaegerszegi Vadászegyesületnek a stratégiai partnerséget, a jótékonysági vadászat lebonyolításában közreműködő társaságoknak a szerepvállalást, valamint a zalai vadászoknak a fokozott érdeklődést az esemény iránt.

Fotó:Antal Lívia ZalaMédia


További hírek

OJV 2025. Adományátadó, Kecskemét
A Bács-Kiskun vármegyei településen 7. átadó ünnepségünket tartottuk....
Bács-Kiskun vármegye
2026
OJV 2025. Adományátadó, Pécs
Baranya vármegye a legkomplexebb megyénk. Mindenki az eredményességben érdekelt, ezáltal kiváló együ...
Baranya vármegye
2026
OJV 2025. Adományátadó, Szekszárd
Tolna vármegye az egyik legpéldásabb vármegyéje az OJV-nek....
Tolna vármegye
2026
OJV 2025. Adományátadó, Siófok
“Somogy országban jártunk! “ Megérkeztünk Siófokra is, hogy átadjuk azt a 2,7 m Ft értékű adományt, ...
Somogy vármegye
2026
OJV 2025. Adományátadó, Nagykanizsa
A Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház 3 évvel ezelőtt lett kedvezményezettje az Országos Jótékonys...
Zala vármegye
2026
OJV 2025. Adomány átadó, Zalaegerszeg
Zala azon vármegyék egyike, ahol két intézményt támogatunk....
Zala vármegye
2026

Kiemelt támogatóink:
További támogató partnereink: