Hírek / Média

Kedves Vadásztársak!

Tisztelettel és hálával gondolunk azokra a vadásztársainkra és támogatóinkra, akik az idei Országos Jótékonysági Vadászat 39 helyszíne közül bárhol is ott voltak, 

vagy támogatásukkal a beteg gyerekek gyógyítását segítették. Azoknak is köszönettel tartozunk, akik csak egy hívással vagy sms- el éltek és használták a 13613-as adományvonalunkat!  

A magyar nyelv szókészlete igen gazdag, de szegény ahhoz, hogy kifejező legyen a 19 stratégiai partnerünk munkáját illetően!  Az egyes vadászterületeket biztosító jogosultaknak is nagyon hálásak vagyunk! Köszönjük tovább az önkéntesek munkáját, a kapcsolódó vállalkozások és természetes személyekét, akik valamit hozzátettek a 27-ei nap sikeréhez! Összességében legalább 1500 ember vállalt szerepet az OJV sikerében!
 
Külön köszönjük a hivatásos vadászok önzetlenségét és szorgalmát, hiszen legalább 39-en dolgoztak a gyerekekért. 
 
Nemzetben gondolkodva, a határon túli magyar gyerekek is fókuszban voltak..  Ennek köszönhetően Erdélyben és a Vajdaságban is nagyszerű vadászatok zajlottak idén, ez által további 200-300 embernek kell, hogy köszönetet mondjunk.
 
Mindent összefoglalva az OJV újabb sikere a MAGYAR NEMZET sikere, hiszen valamennyi gyerek a jövő nemzedéke, akiknek az egészsége a jövő záloga!!!

További hírek

TV2 Mokka
Tisztelettel köszönjük a TV2 egész éves támogatását, köszönjük, hogy az általunk szervezett karitatí...

2025
OJV & MCH
Az Országos Jótékonysági Vadászat Közhasznú Nonprofit Kft és a Magyar Civil Háló együttműködési megá...

2025
A Hikmicro nagyvonalúsága rendkívüli!
A felajánlott nyeremény hőkamerát, az azóta megjelenő, legújabb, legkorszerűbb modellre cseréli, így...

2025
Veszprém vármegye- Vadászatok sorsolása
Mikor sorsolunk? Vadászat után, ott rögtön a helyszínen. (december 27.)...
Veszprém vármegye
2025
Természetfotózás, mint OJV alprogram!
Az egyik legkiválóbb természetfotós, Halmi Péter Pál szakmai vezetésével vehettek részt egy nagyszer...

2025
OJV logós vadászruhák!!!
Elérhető áron, kiváló minőségű vadászruhákat vásárolhatsz!...

2025

Kiemelt támogatóink:
További támogató partnereink: