Hírek / Média

OJV 2022 Győr-Moson-Sopron Vármegyei átadás, Győr

Az Országos Jótékonysági Vadászat a Győr-Moson-Sopron vármegyei beteg gyerekek gyógyulásához is hozzájárult.

Évről-évre visszatérünk és adományt hozunk a győri Petz Aladár Kórház gyerekosztályára. A cél mindig változatlan: valamilyen mértékű segítséget nyújtani. A mi programunknak egyetlen lényeges mérőszáma van, még pedig az, hogy hány gyerek gyógyulásához tudtunk hozzájárulni?! Minden más csupán ennek eszköze lehet. Nincsenek egyéni célok, összefogással szolgáljuk a rászorultakat. 

Közel 900 ezer forintból egy hidrogén kilégzési monitor megvásárlását kérték tőlünk az idén, mi pedig ahogy korábban is, a kérésnek eleget tettünk. Így mára már 4 db olyan orvosi eszköz gyógyít az intézményben, (3,4 m Ft-os össz értékben) amelyhez a Jótékonysági Vadászat által jutott a gyermekosztály. Az a bizonyos mérő szám pedig a megyében közelít a 2000-hez!!

Minden elismerésünk és köszönetünk azoké a vadásztársaké, akik részt vettek a Győr-Moson-Sopron vármegyei Jótékonysági Vadászaton és az eredményességet segítették. Hálás szívvel köszönjük a vármegyei stratégiai partnerünknek Rózsás Györgynek a munkáját e mellett köszönetet mondunk Pálfalvi Editnek és Nagy Andrásnak az önzetlen szerepvállalás miatt.

 


További hírek

OJV 2025. Adományátadó, Siófok
“Somogy országban jártunk! “ Megérkeztünk Siófokra is, hogy átadjuk azt a 2,7 m Ft értékű adományt, ...
Somogy vármegye
2026
OJV 2025. Adományátadó, Nagykanizsa
A Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház 3 évvel ezelőtt lett kedvezményezettje az Országos Jótékonys...
Zala vármegye
2026
OJV 2025. Adomány átadó, Zalaegerszeg
Zala azon vármegyék egyike, ahol két intézményt támogatunk....
Zala vármegye
2026
Boldog Nőnapot Kívánunk!

2026
OJV 2025. adomány átadó, Győr
Különleges helyszín számunkra az intézmény! Felemelő érzés, hogy olyan embereket látunk az adomány á...
Győr-Moson-Sopron vármegye
2026
OJV 2025 adomány átadó, Székesfehérvár
Az országos Jótékonysági Vadászat szokásos, ország járó road show-ja kezdetét vette....
Fejér vármegye
2026

Kiemelt támogatóink:
További támogató partnereink: