Hírek / Média

OJV 2023 Pest Vármegyei átadás, Cegléden

Második alkalommal adhattuk át adományainkat a Pest vármegyei Cegléden, a Toldy Ferenc Kórház gyerekosztályán.

A 728.754.- Ft -ért beszerzett 1 db CRP diagnosztikai eszköz Dr. Surányi Lajos osztályvezető főorvos tájékoztatása szerint napi használatú, komoly jelentőséggel bíró, hiánypótló adomány. Ünnepségünkön visszacsatolást is kaptunk, ugyanis főorvos úr megerősítette, hogy a tavaly átadott eszköz is kiválóan működik és nagy hasznát veszik. Ahogy fogalamazott minden nap eszükbe jut a jótékonysági vadászat és a vadászok jóindulata.

Földi László országgyűlési képviselő úr személyesen köszönte meg, hogy a térségéhez tartozó intézményt is támogatja a programunk. Megfogalmazása sokat mondó, miszerint: “Az élet izgalmas, különösen, ha másokért élünk”.

Dr. Pusztai Dezső a ceglédi kórház főigazgatója a jótékonysági vadászatok eddigi volumenét hallva, elképesztő eredménynek titulálta azt, amit az elmúlt években megvalósított az összefogásunk.

Nagyrabecsülésünket és köszönetünket fejezzük ki Lakatos Anna részére, aki a lokáció “motorja” jótékonysági vadászat tárgyában, egyidejüleg köszönjük a helyi vadásztársak önzetlenségét is. Hálásan vagyunk a Csemő Községi Vadásztársaságnak, amiért a jótékonysági eseménynek otthont adott.

https://ctv.hu/ajandekkal-erkeztek-a-gyermekosztalyra/

https://www.youtube.com/watch?v=MupV3qjp-VQ


További hírek

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

2026
OJV 2025. Adományátadó, Miskolc
A BAZ Vármegyei Központi Kórház 2019 óta élvezi az OJV támogatását. Közel 3 m Ft-tal járultunk hozzá...
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
2026
OJV 2025. Adományátadó, Nyíregyháza
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye az OJV egyik legaktívabb vármegyéje...
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
2026
OJV 2025. Adományátadó, Veszprém
Idei legnagyobb átadónk helyszíne a Csolnoky Ferenc Kórház volt, ugyan is a vármegyei adományon túl ...
Veszprém vármegye
2026
OJV 2025. Adományátadó, Szombathely
A Markusovszky  Kórházban nagyot alkottunk az elmúlt évek alatt. Bizonyos műtéteket már csak az álta...
Vas vármegye
2026
OJV 2025. Adományátadó, Tatabánya
A Szent Borbála kórház az egyik “legkönnyebb partnerünk”, öröm az együttműködés a gyerekosztállyal....
Komárom-Esztergom vármegye
2026

Kiemelt támogatóink:
További támogató partnereink: