Hírek / Média

Ötödik átadási helyszínünk a Tolna megyei Balassa János Kórház gyermekosztálya volt

Egy évvel ezelőtt már jártunk a szekszárdi kórházban, ahol akkor nagyra értékelték a vadász társadalom adományát, nem volt ez másként idén sem.
 
A közel 900 ezer Ft-os orvosi eszköz új dimenziót nyitott a lélegeztetésben -tudtuk meg Dr. Varga Imre kuratóriumi tag, főorvostól. A magasnyomású oxigén rendszer és annak kiegészítői könnyebbé, mobilabbá és egyszerűbbé tették a szükséges kezelés megvalósítását, jelentősége tehát rendkívül nagy-fogalmazott a főorvos. Dr. Németh Csaba a sajtónyilvános átadási ünnepségen külön szólt az adomány értéke mögött meghúzódó erkölcsi támogatásról, amely legalább olyan sokat ér, mint maga az eszköz. Tájékoztatása szerint büszkék az intézmény dolgozói a magyar vadászokra valamint megható számukra az a nyitottság, amellyel -a kívülről zártnak tűnő társadalmi csoport- viszonyul az egészségügyhöz, ezen belül is a gyermekek gyógyításához.
 
Az ünnepségen köszönetet mondtam a Regölyi Kapos Koppány Vadásztársaságnak ,akik az Országos Jótékonysági Vadászat Közhasznú Nonprofit Kft Tolna megyei stratégiai partnerei, köszönetet mondtam továbbá a társaság elnökének Heidt Jánosnak és hivatásos vadászának Pencs Józsefnek, akik rengeteget tettek azért, hogy Tolna megyében is sikeres rendezvény alakuljon.
 
Kiemelten köszöntem meg továbbá a Tolna megyei vadászok aktivitását, hiszen ne felejtsük el, hogy Tolna megye volt az első, ahol a rendelkezésre álló helyek a december 27-ei eseményre néhány nap alatt beteltek! Az Országos Jótékonysági Vadászat Közhasznú Nonprofit Kft ügyvezetőjeként emelem kalapom Tolna megye elött!

További hírek

TV2 Mokka
Tisztelettel köszönjük a TV2 egész éves támogatását, köszönjük, hogy az általunk szervezett karitatí...

2025
OJV & MCH
Az Országos Jótékonysági Vadászat Közhasznú Nonprofit Kft és a Magyar Civil Háló együttműködési megá...

2025
A Hikmicro nagyvonalúsága rendkívüli!
A felajánlott nyeremény hőkamerát, az azóta megjelenő, legújabb, legkorszerűbb modellre cseréli, így...

2025
Veszprém vármegye- Vadászatok sorsolása
Mikor sorsolunk? Vadászat után, ott rögtön a helyszínen. (december 27.)...
Veszprém vármegye
2025
Természetfotózás, mint OJV alprogram!
Az egyik legkiválóbb természetfotós, Halmi Péter Pál szakmai vezetésével vehettek részt egy nagyszer...

2025
OJV logós vadászruhák!!!
Elérhető áron, kiváló minőségű vadászruhákat vásárolhatsz!...

2025

Kiemelt támogatóink:
További támogató partnereink: